Mónos Tamás: „Nincs annál fontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat!”

Vasas legendaként vonult vissza, válogatott labdarúgóként volt része török- és spanyolverésben is. Játékospályafutása végeztével az edzői pályát választotta, megfordult a Vasasnál, a Puskás Akadémiánál és Csákváron is mielőtt Óbudára került. Szentül hisz a fiatalításban, 25 éves fiának köszönhetően szót ért a mai fiatal generáció tagjaival és bizony olykor még be is áll tanítványai közé megmutatni a tutit. Interjú a Vasas-legenda Mónos Tamással, aki profi szemléletét és az évtizedek alatt megszerzett tudását immáron a III. kerületi TVE ifjú labdarúgóinak adja át.

Aki a magyar labdarúgásban járatos, tisztában van azzal, hogy a nevedet leginkább a Vasassal lehet összehozni. Hogy kerültél a Kerülethez?

"Nagyon szép éveket töltöttem a Vasasnál. A felnőttcsapatnál kilenc évet játszottam, kerek történet volt, jó csapattal, majd a karrierem befejezését követően kisebb korosztályokban elkezdtem edzősködni. Először az U14-es csapatnál kaptam állást, összesen 3-4 évet töltöttem a klubnál, majd elkerültem Felcsútra, ahol szintén szép éveim voltak. Minőségi játékosokkal foglalkoztam az U17-eseknél és az U19-eseknél, kiváló körülmények között. Ezt követően átkerültem Csákvárra, ami lényegében a Puskás Akadémia második számú csapata. Azok a fiatalok, akik megérdemlik, hogy a felnőttek felé irányítsák őket, a felcsúti NB III-as csapatba vagy a csákvári NB II-esbe kerülnek. Nagyon sok gyerekkel foglalkoztam, és azt gondolták a vezetők, hogy nézzük meg, milyen lenne, ha én lennék a vezetőedző a felnőtteknél. Az volt a feladatom, hogy beépítsem a fiatalokat a keretbe, aminek megvan a veszélye, hiszen minden évben utolsó pillanatban dől el, bennmaradnak-e az NB II-ben. Fontos korszak volt az életemben, mert egy ilyen történetben mindenkinek megvan a feladata: fiatal csapat esetén türelem kell mindenkitől, edzőtől, játékostól, vezetőtől is. Ez nem egyszerű. Csákvárról nem akartam visszamenni Felcsútra, abszolút jó viszonyban köszöntünk el. Közben megszerettem a felnőttfutballt, mert sok döntést én hozhattam meg Csákváron, a felelősség az enyém volt, és tetszett, hogy szabad kezet kaptam. Vártam, hogy új lehetőség jöjjön akár az NB II-ben, akár az NB III-ban, de nem jött. Aztán érkezett a felkérés: jöjjek a Kerülethez, legyek az U17-es csapat edzője. Ezt a korosztályt ráadásul ismerem is, tehát úgy döntöttem, megpróbálom."

Forrás és kép: www.pfla.hu

Mi az, amit igazán szeretsz ebben a korosztályban?

"Szeretek a gyerekekkel dolgozni, a korom miatt mondjuk már nem szeretnék az U14-es korosztály alá menni. Úgy érzem, jók a visszajelzések és jó dolgokat tudok nekik átadni. Sok tapasztalatom van játékosként és edzőként is. Egy-két év és átkerülnek felnőttbe, ami teljesen más közeg lesz, viszont az alapokat vinniük kell magukkal. Ezeket reményeim szerint át tudom adni nekik. Nyilván tudom, hogy ez a csapat megnyerte a másodosztályt és felkerült a kiemelt korosztályba. Van tapasztalatom abban, milyen az, amikor egy csapat felkerül egy másodosztályból, nincs egyszerű dolguk. A felcsúti korszakomból emlékszem, ezek a csapatok beálltak védekezni, brusztolós, nem szép játékot játszottak. Én leszögeztem, hogy nem ezért szeretnék idejönni, jó játékot, jó csapatot, nem bunkerfocit szeretnék kialakítani. A filozófiánk klappol a Kerületnél, össze tudtuk fésülni a gondolatainkat. Nyilván fontos lesz, hogy a gyerekek megtapasztalják a sikerélményt, hogy megérezzék, van előrejáték a kiemelt korosztályban is. Nagyon komoly mérkőzéseket játszunk, de azt látom, a gyerekek fogékonyak arra, amit kérni szeretnék. Nem az van, hogy körömszakadtáig sündisznóállásban védekezünk és csak kontrázunk, mert az élvezhetetlen lenne."

Tudják, hogy ki az a Mónos Tamás, érzik, „kivel van dolguk”? Több mint 200-szor játszottál a Vasasban, 21-szer léptél pályára a válogatottban, a spanyol- és törökverés idején oszlopos tagja voltál a nemzeti csapatnak.

"Biztosan tudják. Érzem a tiszteletet, megvan a respektem. Nyilván nem élek vissza ezzel, mert teljesen más generációról, más korosztályról beszélünk, másként gondolkoznak sok mindenben. Nekem is van egy 25 éves fiam, tudom, milyen ez. Látják a nyugat-európai futballt, én pedig remélem, tapasztalatot tudok adni abban, hogy nagyon lassú és rögös az út, amíg oda el tudnak jutni. Sok kisgyerek végigcsinálja az utánpótláséveket és be kell kapcsolódniuk a felnőttfutballba, de ez a legnehezebb lépés, hisz nem mindegy, hogy az adott vezetőedző akar-e a fiatalokkal foglalkozni vagy sem. A legfontosabb: a rövid utánpótlásidő alatt sajátítsák el, amit csak lehet. Az a fajta edző vagyok, aki beleáll a dolgokba, edzéseken beszállok hozzájuk, néha versenyzünk is egymással, és látják, hogy nem fordítva van becsavarva a lábam."

Forrás és kép: www.magyarfutball.hu

Neked milyen volt az a korszak, amikor a felnőttek közé kerültél?

"Nem egyszerű, talán ezért is tudok tapasztalatot átadni. Nem úgy volt, hogy megkaptam a 2-es mezt és gyerünk, játszani fogok. Győrben kezdtem a tanulmányaimat, szép éveket töltöttem a juniorbajnokságban, aztán utolsóévesként kerülhettem volna a Verebes Józsi bácsi-féle csapathoz. Ugyanakkor abba a csapatba sanszom sem volt bejutni, sikert sikerre halmoztak. Kölcsönadtak az NB I-be frissen feljutó Veszprémhez, ott nem tudtam egyből bekerülni, mert szintén nagyon jó játékosok alkották a keretet. Szerencse is kellett. Soha életemben nem játszottam jobbhátvédet, csak jobbszélső középpályást és támadót, de egyszerűen csak a védelem jobb oldalán volt hely és megpróbálták milyen vagyok. Nyilván adott volt, hogy be tudtam lépni a támadásokba, és hála az égnek jó fejem volt, így megtanultam a védekezési részt is. Onnantól kezdve nem is volt kérdés, játszom vagy nem játszom és sikeres volt a karrierem."

Volt egy belgiumi légiósidőszak is a pályafutásodban, hogy emlékszel vissza?

"Olyan hirtelen jött nekem, hogy nem voltam felkészülve. Gyorsan jött az NB I és a válogatottság is, jó tanulópénz volt. Három évet töltöttem kint. Eleinte a nyelvi nehézségek, a teljesen más edzésmódszerek miatt volt nehezebb, de azért jöttek kisebb-nagyobb sikerek és az első két év egészen jól sikerült. Örülök, hogy ki tudtam kerülni, de végül meghúztam azt, hogy 22 évesen hazajöttem. Nem foglalkoztam a kritikus hangokkal, focizni akartam és szerencsére jó közegbe kerültem a Vasasban, ahol jöttek a sikerek. Lett volna lehetőségem még külföldre igazolni, de annyira jó volt az angyalföldi légkör, hogy mindig nemet mondtam."

Ajánlanád a mostani fiataloknak a légióskodást?

"Nem tudom eldönteni. Ha megkérdez egy szülő, nem tudok okos választ adni, mert mindkettőt ajánlanám. Személy szerint nincs problémám azzal, hogy valaki 16 évesen kimegy és visszajön 20 évesen, sok ilyen van, sok ilyet látunk manapság is. Nem mindenkinek sikerül úgy a légiósélet, ahogy kéne, és nem is egyszerű, mert mindenhol erős, jó játékosok vannak, nagy a megmérettetés és a színvonal. Amikor ezek a játékosok hazajönnek, azt a közvélemény úgy éli meg, hogy megégtek kint. Ez hülyeség. Kint az akadémián megkapják a pluszenergiát, és jó dolog az, hogy itthon az NB I-ben, NB II-ben tudnak játszani és a tapasztalatot itthon hasznosítják. Én így fogom fel, de sokan vannak, akik nem. Persze, vannak jó akadémiák itthon is, de egy gondom van: a csapatok nem mernek fiatalítani és nagyon kevesen kerülnek fel a felnőttekhez. Az NB I-ben soknak találom az idegenlégiósokat, így az NB II lenne megfelelő helyszín, de ott is ölik a futballt, szinte mindenki kontrázik, a fizikális játékon, a védekezésen és nem az ellenfél térfelén történő játékon van a hangsúly. Én ezt nem tudom elfogadni."

Forrás és kép: www.vkla.hu

Melyik volt edződ gyakorolta rád a legnagyobb hatást?

"Egyet nem tudnék kiemelni. Illovszky Rudi bácsi kicsit a semmiből jött a Vasasnál, Verebes Józsi bácsit váltotta, és csodás volt, ahogy hozzáállt az egészhez, ahogy idősebb létére humorral, szigorral koordinált minket. Nagyon sokat tanultam tőle, mint ahogy Mezey Gyuri bácsitól is, aki nyugati módszerekkel dolgozott és mély nyomot hagyott bennem. De említhetem Komjáti Andrást és Gellei Imre bácsit is. Mindenki csöpögtetett valamit, amiből tanulni tudtam."

Van olyan álommunkád, amit azonnal aláírnál?

"Ezeket a titulusokat nem dobálják így. Például látjuk, kik forognak folyamatosan a kispadokon az NB I-ben. Nyilván nem úgy kopogtatnának be egy ilyen megkeresés esetén, hogy xy csapatnál legyen Mónos az edző. A vezetők adják a munkát, így rajtuk is múlna: ha ők azt mondanák, ez vagy az neked továbblépés, akkor nyilván elvállalnám. Ugyanakkor nehéz és nemes feladat, amit itt kaptam, és látok benne lehetőséget."

Mit vársz a szezontól?

"Nyilván a gyerekeknek az lenne boldogság, ha a nyolcban lennének, de továbbgondolva: ha bele tudunk állni a legjobbak elleni meccsekbe, a gyerekek egyénileg fejlődni tudnak a saját posztjukon, és ezáltal lesz önbizalmuk, az mindenkinek tetszeni fog és ők jól fogják érezni magukat. Nincs annál fontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat! Az alapszakaszban 12 csapat van, 11 mérkőzést játszunk. A vezetőség leveszi a vállamról a felelősséget, nem az eredményt nézik, tudják, hogy a sikerélmény nem csak az eredményességben rejlik. Ez nagyon jó dolog. A végén persze kiderül, bent tudunk-e maradni a legjobb nyolcban, vagy visszaesünk abba az osztályba, ahonnan az előző idény végén felkerültek. Ez a 11 meccs nagyon jó tanulópénz lesz számukra, megérzik, hogy nincs akkora különbség a topakadémiák és a másodosztály között. Ezt az élményt pedig csak fokozni lehet."