top of page

Merkantil Bank Liga NB II. 14. forduló beharangozó



Az előrejelzések szerint az október kellemes őszi idővel búcsúzik majd, ami megfelelőnek ígérkezik egy kecskeméti kirándulásra, a csapatunk ugyanis a 3. helyezett lila-fehérek otthonába látogat majd. A Kecskemét egy nagyon érdekes csapat, ugyanis a három feljutó közül ők azok, akik nem bajnokként nyerték el az NB II-es szereplés jogát, hiszen csupán a 2. helyen végeztek az NB III. Közép csoportjában az Iváncsa mögött. Mivel azonban az utóbbi csapat nem tudta vállalni az NB II-es szereplést, a KTE lépett a helyébe.


A vendéglátóink a nyáron nem tétlenkedtek, 17 játékossal erősítették meg a keretüket, míg 13-an intettek búcsút a Bács-Kiskun megyei csapatnak. Hogy nagyon jó érzékkel igazoltak, azt mutatja a helyezésük és hogy a Honvédtól a nyáron szerződtetett Lukács Dániel 8 góllal holtversenyben vezeti az NB II góllövőlistáját. A Kecskemét mérlege egészen impozáns, 7 győzelem, 5 döntetlen és 1 vereség, ráadásul az egyetlen vereségüket még a nyitó fordulóban szenvedték el, hazai pályán a Budaörstől kaptak ki 3:2-re. Azóta viszont szorgalmasan gyűjtögetik a pontjaikat, az öt döntetlenből négy idegenben született, ráadásul ebből egy-egy a Vasas és a DVTK vendégeként, mindkét találkozó 1:1-es végeredménnyel zárult. Nagyon jó csapat benyomását kelti tehát a vendéglátónk, a mi csapatunk viszont eddig az ilyen jó csapatok ellen tudott szoros meccseket játszani. Ráadásul a hétvégén megszereztük az első győzelmünket hazai pályán, ami remélhetőleg plusz erőt adhat a játékosainknak a vasárnap 13:00 órakor kezdődő találkozóra.


Aki szeretne ellátogatni és megfelelő időben érkezni a mérkőzésre az ne felejtse el, hogy vasárnap nemcsak a meccsre, hanem óraátállításra is készülni kell.



KECSKEMÉTI TE HUFBAU 🆚 III. KERÜLETI TVE

⚽️ 14. forduló

📆 2021.10.31 - vasárnap

⏰ 13:00

📌 Kecskeméti Széktói Stadion


Jó szurkolást kívánunk! HAJRÁ KERÜLET!




Comments


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

score3.png
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.png
tippmix_RGB.png
UNIONE_logo_FINAL_RGB_ezust-02.png
bottom of page