Lukács Dénes: „Fejben voltunk picit rövidebbek”
- III. KERÜLETI TORNA ÉS VÍVÓ EGYLET
- 2023. máj. 14.
- 2 perc olvasás

Szombaton folytatódott a női vízilabda OB I rájátszása, a 7-8. helyért zajló párharc első mérkőzésén a Győr csapatát fogadta Lukács Dénes együttese. Az előzetes várakozások, már csak az alapszakasz során lejátszott mérkőzések és az azokon aratott győzelmek miatt is azt sugallhatták, hogy hazai pályán a Kerületnek nem lehet gondja Vogel Zsolt együttese ellen, ám ennek ellenére keserédes eredménnyel zárult az első összecsapás.
Lukács Dénes szinte a legerősebb csapatával várhatta a Győr elleni playoff párharc első mérkőzését, a legnagyobb hiányzó ezúttal is a sérült Illés Henrietta volt. Ezúttal is szép számban érkeztek szurkolók a Kalap utcai uszodába, az Óbuda Sharks Supporters szurkolói csoport pedig folyamatosan adta az alaphangot a szurkoláshoz. Csapatunk jól kezdett, annak ellenére, hogy a vezetést a vendégek szerezték meg, ám ezt követően háromszor is betaláltak a lányok. Az első negyedet követően 4-2-re vezetett Lukács Dénes együttese, ekkor még semmi jel nem utalt arra, hogy ezen a mérkőzésen bármiféle gondja lehet Kudella Pannáéknak. A második játékrészben tovább növeltük az előnyünket, ám ezúttal a vendégek válaszoltak három góllal, így 5-5-ös állással várhattuk a találkozó második felét.
Ezt követően már érződtek a gondok, 100%-os ziccerek maradtak ki, vagy hasonlóan a BVSC elleni mérkőzéshez, balszerencsés gólokat kaptunk ejtésből, távolról, vagy éppen a blokkról lepattanó lövések után. A harmadik negyedben kis túlzással annyi gól született, mint egy komplett mérkőzésen, a Győr 6-4-el vitte ezt a játékrészt. Lukács Dénes többször próbálkozott kapuscserével, ám ez sem hozta meg a várt eredményt. A lányok küzdöttek becsülettel, ám ezen az estén a Győr jobb volt, ha másban nem, akkor mentálisan. Az utolsó negyedben 2-2-vel zártak a csapatok, így Vogel Zsolt csapata végül 13-11-re nyerte a párharc első találkozóját és szerdán (14:00) akár le is zárhatja a 7. helyért zajló csatát.
Természetesen ehhez Lukács Dénes együttesének is lesz egy-két szava! A képlet egyszerű, szerdán győzni kell és ki kell harcolni a mindent eldöntő harmadik, immáron Óbudán zajló szombati összecsapás lehetőségét.
III. ker. TVE–UNI Győr-GYVSE 11–13 (4–2, 1–3, 4–6, 2–2)
Budapest, női OB I, rájátszás a 7. helyért, 1. mérkőzés. V.: Vályi, Varga Cs.
III. ker. TVE: Pápai – Brezovszki 4, Keresztes, Kiss V., Kiss P., Zöld, Kovács D., Hnatyszyn, Kudella 3, Koltay 1, Hajdú 1, Gyöngyössy 2, Torkos. Edzõ: Lukács Dénes
GYVSE: Horváth A. – Rádli, Finta, Gálicz 2, Vaszari, Török D. 1, Németh V., Huszti V. 2, Huszti D. 4, Kiss A., Szedlák, Hateier, Kurucz 4, Torma. Edző: Vogel Zsolt
A mérkőzés utáni sajtótájékoztató:
Comments