top of page

Kettős győzelemmel továbbjutott csoportjából női vízilabda csapatunk a Magyar Kupában



Három negyed kiegyenlített küzdelme után vereséget szenvedtünk a Szentes ellen


Pénteken játszotta első mérkőzését női felnőtt csapatunk a győri selejtező csoportban a szentesi csapat ellen. A bajnokság első fordulójában már megmérkőztünk a tavalyi 5. helyezett csapattal, akkor két negyedet bírtunk ellenük, most ennél egy kicsit már több volt benne.


Lukács Dénes vezetőedző értékelése:

"Nagyon örülök az első 3 negyed jó játékának, annak ellenére hogy még mindig nem teljes kerettel álltunk fel a mai mérkőzés már nagyon biztató volt a jövő szempontjából. Sok ítéletet kaptunk, ezzel jól tudott élni az ellenfelünk, de rendre felálltunk a hátrányból. Az utolsó negyedben már nem volt erőnk, elfogytunk egy kicsit, de már most is látszik ahogy jönnek a fiataljaink egyre feljebb. Tavasszal nagyon nehéz mérkőzés lesz a bajnokságban a hazai visszavágó, természetesen nyerni szeretnénk a TVE uszodában.."

VALDOR SZENTES - III. KERÜLETI TVE
13 - 8 (1-0, 3-2, 2-4, 7-2)

Nehéz nap várt a lányokra szombaton, mert a péntek esti küzdelmes mérkőzés után már nem hibázhattak, mindenképpen nyerni kellett a hazai környezetben játszó győri csapat, illetve a Polo SC ellen is a továbbjutáshoz.


GYVSE-UNI GYŐR - III. KERÜLETI TVE
6-10 (2-4, 2-2, 2-1, 0-3)

Lukács Dénes vezetőedző értékelése:

"Újonc csapat a győri a bajnokságban, de látszott, hogy nincs veszítenivalójuk ellenünk, ezért nagyon komolyan beleálltak a találkozóba. Sok helyzetet kidolgoztunk, viszont a befejezéseknél pontatlanok voltunk, talán az előző esti fáradtságot cipeltük tovább. Úgy érzem a negyedik negyedre úsztuk ki a savakat, és magabiztos befejezéssel tudtuk lezárni a találkozót. Gratulálok mindkét csapatnak!"


III. KERÜLETI TVE - POLO SPORT CLUB
25 - 7 (5-2, 9-2, 4-1, 7-2)

"A Póló SC kevesebb fejtörést okozott mint gondoltuk. Nem ismertük a keretüket, ezért készülni sem tudtunk belőlük. Mindössze annyit kértem, hogy vegyük komolyan és tegyük könnyebbé saját magunk számára a találkozót. Ilyen mérkőzéseken a legnagyobb aggodalom a sérülés elkerülése, megúsztuk ezért örülök. Fiataljaink sokat tudtak játszani és bizonyítani, hogy a későbbiekben akár több feladatot is oszthatok rájuk.


Kemény 22 órán vagyunk túl, háromszor is vízbe szálltunk ilyen rövid idő alatt. A sorsolás úgy hozta, hogy erősségi sorrendben, de a legjobbal kezdve játszottunk. Fiatal a keretünk, ezért egyetlen mérkőzésen sem engedhetjük meg magunknak, hogy tartalékolunk és kevesebbet adunk ki magunkból. Gratulálok a lányoknak, nagyon szép hétvége volt! Köszönjük a győri klubnak a profi rendezést. Hajrá Kerület!"



Comments


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

score3.png
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.png
tippmix_RGB.png
UNIONE_logo_FINAL_RGB_ezust-02.png
bottom of page