Harmati Tamás: „Nehéz meccs volt, nagyon örülök a három pontnak”
- III. KERÜLETI TORNA ÉS VÍVÓ EGYLET
- 2023. okt. 8.
- 2 perc olvasás

Megvan csapatunk hatodik győzelme zsinórban az NB III. Észak-Nyugati csoportjában: a 10. fordulóban Lapu Andor góljával 1-0-ra nyertünk a ZTE II. vendégeként a ZTE Arénában, így továbbra is veretlenül vezetjük a bajnokságot.
A szeles időben megrendezett meccsen tehát ismét az egyik fiatal játékosunk döntött: a 36. percben egy kipattanót tudott Senkó Zsombor kapujába passzolni. 18 éves tehetségünknek ez volt az első gólja ebben a szezonban. Örömteli emellett, hogy a Tatabánya ellen betaláló 16 éves Zámbó Mártonnak több helyzete is adódott, míg bemutatkozott csapatunkban Pálvölgyi Patrik, a 17 éves középpályás csereként lépett pályára.
A lefújás után vezetőedzőnk, Harmati Tamás értékelte a látottakat.
„Nagyon nehéz mérkőzés volt, de erre számítottunk. Az ellenfél játéka lelassította a mi játékunkat, nem találtuk a ritmust, nem voltunk erősek az átmenetekben és a saját dinamikánkat sem tudtuk használni. Nehéz első félidő volt, de dicséretes, hogy így is vezetést tudtunk szerezni. A második félidőben jobban működött a csapat, kialakítottunk három-négy nagy helyzetet is. Ha ezeket sikerült volna értékesíteni, korábban lezárjuk a mérkőzést és nem izgulunk a végén, így viszont még jobban tudunk örülni az értékes győzelmünknek.”
Vezetőedzőnk a meccset megelőző felvezető beszélgetés során is kiemelte, hogy nehéz mérkőzésre számít, amit fontos megnyerni.
„Most is azt mondom, hogy az elsődleges célunk a fejlődés és az, hogy jobbak legyünk mérkőzésről mérkőzésre. Így, hogy már a bajnokság harmadánál járunk, természetes, hogy akadnak kisebb problémák, nehézségek, ennek ellenére mindig jó arcot kell mutatnunk a pályán, és ez nem könnyű. Többet tudják elemezni a játékunkat az ellenfelek, egyre jobban fel tudnak készülni belőlünk, akarva-akaratlanul céltáblává váltunk azzal, hogy vannak jó meccsek a hátunk mögött” – mondta Harmati Tamás.
Ennek tükrében a legfőbb pozitívum ezúttal a három pont.
„Valóban ez a leginkább kiemelendő pozitívum. Nem vagyok elégedett a játékkal, a ritmusunkkal, a dinamikánkkal, de a három pontnak nagyon örülök.”
Csapatunk legközelebb jövő vasárnap lép pályára, a Csorna érkezik a BVSC-Zugló Stadionba. Hajrá, Kerület!
Comments