top of page

Edzői értékelések - up labdarúgás - 7. hét


Fotók: Urbán Ádám (DVSC)

MLSZ Országos U16 "B" Csoport 1. forduló

2022.02.19 - 12:00

Debrecen-Pallag, Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

U16
DVSC - III. KERÜLETI TVE
2 - 1 (1 - 0)
88' FARKAS BALÁZS ZOLTÁN (Ferencz)

Balogh Ákos vezetőedző értékelése:


"A játékosokon érezhető volt, hogy sokkal frissebbek, koncentráltabbak, mint két héttel ezelőtt. A mérkőzést ennek ellenére kicsit idegesen kezdtük, a Debrecen pedig magához ragadta a kezdeményezést. A szerkezetváltozás jól sült el, az ellenfél nem igazán tudott mit kezdeni a szervezett védekezésünkkel, sikerült meglepnünk őket. Nagyon jól zártuk a területeket, tengelyben nem tudták feljátszani a labdát, csak szögleteknek köszönhetően jutottak el a kapunkig. Tudtuk, hogy ezeket jól rúgják a hosszúra, ennek ellenére éppen egy ilyen szituációból sikerült megszerezniük a vezetést, sajnos nem tudtunk tisztázni.


Mi az első félidőben elsősorban pontrúgásokból lehettünk volna veszélyesek, de a boxba érkező labdák rendre a kapus kezében landoltak. A középső zónás labdaszerzésekből próbáltunk kontrákat vezetni, azonban ezeknél a szituációknál hiányoztak az igazán jó döntések.


A második félidőre hármat is módosítottunk, a cserék gyorsan felvették a játék ritmusát, lendíteni tudtak a csapat játékán. Szerkezetben visszaálltunk a 4-3-3-as felállásra. A játékosok továbbra is fegyelmezetten tartották magukat a taktikai utasításokhoz. Ebből fakadóan többször voltunk az ellenfél boxának területén, szögletekig, kapura lövésekig is eljutottunk.


Sajnos a 65. percben egy nem mindennapi szituációból 2-0-ra módosult az eredmény, Matyi egy kirúgás alkalmával kétszer ért a labdába, az ötösünkről megítélt közvetett szabadrúgást pedig nem sikerült kivédekeznünk.


Ezután kértük a játékosoktól a támadózónás letámadást, amit többször is sikerült megvalósítani. Sajnos egy kétes tizenegyes szituációt nem ítélt meg a javunkra a játékvezető. Az utolsó 15-20 percben sikerült beszorítanunk ellenfelünket, dominálni tudtunk, a labdakihozatalokat folyamatosan támadtuk, labdákat szereztünk. A 89. percben Ferencz ugratta ki Farkast, aki ziccert nem hibázta el. Kisebb lehetőségünk még adódott egalizálni az eredményt, azonban ekkor már nagyon kevés időnk volt erre.


Nem hiányzott olyan sok a bravúrtól, a mutatott játékkal és hozzáállással elégedettek vagyunk, a találkozó alakulása viszont kicsit fájó számunkra. Elismerésre méltó, hogy egy ilyen kaliberű, hazai pályán játszó csapat védekezni kényszerült ellenünk az utolsó negyed órában."


Commentaires


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

score3.png
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.png
tippmix_RGB.png
UNIONE_logo_FINAL_RGB_ezust-02.png
bottom of page