Jánosi Tünde atlétánk mesél a válogatottról

Nem gondoltam volna, hogy meghívnak. Először nem is tudtam, hogy van válogatott gyerekeknek is. Nagyon meglepett, hogy kimehetek Lengyelországba, de izgatott voltam egyben és nagyon örültem.

Vasárnap nagyon izgultam, hogy lesznek-e barátaim, kivel fogok ülni. Reggel, amikor odaértünk felraktam a cuccomat a buszra, nehéz volt elköszönni, de a végén rájöttem, hogy nemsokára hazajövünk. Már a buszon összebarátkoztam három lánnyal, akikkel egy szobába is kerültünk.

A határ után megálltunk, hogy mindenki lemehessen. Amikor továbbmentünk, nem sokkal később elkezdett zuhogni az eső és villámlani. A szállásra érve már mindenki nagyon fáradt volt.

Első nap elmentünk a Nagykövetségre és várost néztünk. A következő nap volt a verseny. Előtte mindenki kapott egyen mezt, le is fotóztak minket benne. A versenyen nagyon gyorsan lefutottak a számok és az eredmény 5 perc alatt elkészült. Nagyon élveztem, de mégis izgultam.

Amikor második lettem, akkor nagyon örültem neki, főleg, hogy sikerült megugranom a vágyott 135 cm-t. A barátaim is legtöbben második helyen végeztek. Az én vezetőm nagyon kedves és segítőkész volt, a többi tanár is kedves volt. A versenyen a többi versenyző még nem tudott nagyon angolul, de ha kérdezni akartak akkor elmutogatták, hogy mit akarnak. Megértettük egymást 😊

Nagyon élveztem, remélem jövőre is mehetek!