top of page

NB III. Nyugati csoport 16. forduló beharangozó



A hétvégén kerül sor az ősz utolsó mérkőzésére, ami egyben a tavaszi szezon első meccse is lesz, ugyanis előrehozott forduló miatt látogatunk a 8. helyezett Dunaharaszti otthonába. A vendéglátóink mérlege 6 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség, a gólarányuk 21:18. Messzemenő következtetéseket a két csapat első fordulóbeli összecsapásából azért nem lehet levonni, mert a Dunaharaszti kicsit beragadt a rajtnál, 3 forduló után csupán az ellenünk szerzett ponttal álltak, az ezt követő 12 meccsen viszont mindössze 2 alkalommal kellett vesztesen levonulniuk a pályáról a Pápa és az Érd ellen, és az utolsó 5 mérkőzésükön nem kaptak ki. Nehéz dolgunk lesz tehát a vasárnap 13 órakor kezdődő mérkőzésen, ha szépen szeretnénk zárni az évet, és mindhárom bajnoki pontot el akarjuk hozni Dunaharasztiból.


Hozzászólások


Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatók fel.

score3.png
Magyar Atlétikai Szövetség
Budapesti Atlétikai Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség
MOL_MAGYAR_KUPA_LOGŗ_COLOR.png
MLSZ budapesti igazgatóság
Magyar Vízilabda Szövetség
A létesítmény tulajdonosa:
obudabekaslogo_inverz.png
market_fehér.png
tippmix_RGB.png
UNIONE_logo_FINAL_RGB_ezust-02.png
bottom of page