Döntetlen az Ajka ellen
- III. KERÜLETI TORNA ÉS VÍVÓ EGYLET

- 2017. márc. 21.
- 2 perc olvasás
A hétvégén a Tatabánya kizárása miatt az egy hellyel mögénk, az 5. helyre visszaszoruló Ajka volt a vendégünk. Az ajkaiak nagyon jól indították a tavaszt, hiszen rögtön az első meccsen 4:1-re legyőzték idegenben az akkor még a tabellát vezető Érdet, a következő fordulóban viszont meglepő, 3:0-ás vereséget szenvedtek hazai pályán a Veszprémtől. Az azóta eltelt két mérkőzésen két 2:1-es győzelem szerepel a nevük mellett a Honvéd és a Hévíz ellen. Több arcát is megmutatta tehát már az Ajka tavasszal, abban azonban biztosak lehettünk, hogy Bücs Zsolt tanítványai mindenképpen megpróbálják visszaszerezni tőlünk a 4. helyet, tehát csak a 3 ponttal elégednek majd meg. Az Ajkában Szabó Zsolt 9, Szabó Máté és Lőrinczy Attila 7-7 góllal áll, tehát több gólveszélyes játékos is szerepel majd a vendégeinknél. Nálunk ellenben nem játszhatott Kenesei Krisztián, ugyanis a Diósd ellen megkapta az idei 5. sárga lapját. Visszatérhet viszont a pályára Madarász Ádám, aki letöltötte az egy meccses eltiltását. Szerencsére sikerült csapatunknak megtartania az előnyét az Ajka együttesével szemben ezzel a döntetlennel.
Tóth András vezetőedző véleménye a mérkőzésről:
"Mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, amivel egyik fél sem tudott élni, ezért a döntetlen reális eredmény. Kicsit bátortalannak tűntünk a támadójátékban, ezért nagyon kevés lehetőséget tudtunk kialakítani az ellenfél kapuja előtt. A védekező része rendben volt, két pontrúgáson kívül az Ajka nem tudott komoly helyzetet kialakítani. Ezen a napon sajnos nem volt több a csapatban, ennek tükrében elégedett vagyok az egy ponttal."

Bár az MLSZ adatbank tabelláján az 5. helyen állunk 40 ponttal, de tudjuk, hogy a Tatabánya kizárásával az előkelő 4. helyen van csapatunk 39 ponttal, az előttünk álló Ajkát megelőzve, nekik a levonás következtében csak 38 pontjuk marad.

23. forduló eredményei:
2017-03-18 15:00, CSORNA, CSORNAI SE
1 - 0
CSORNAI SE - TARR ANDRÁSHIDA SC
2017-03-18 15:00, TATABÁNYA, GROSICS GYULA STADION
elmaradt
TATABÁNYA FC - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
2017-03-18 15:00, ÉRD, ÉRDI SPORTTELEP
2 - 2
ÉRDI VSE - CSEPEL FC
2017-03-18 15:00, VESZPRÉM, EGYETEMI VÁROSI STADION
1 - 1
VLS VESZPRÉM - SÁRVÁR FC
2017-03-18 15:00, HÉVÍZ, HÉVÍZI SPORPÁLYA
3 - 4
HÉVÍZ SK - ETO FC GYŐR
2017-03-18 15:00, BUDAPEST, III. KER. TVE SPORTTELEP
0 - 0
III. KER. TVE - FC AJKA
2017-03-19 11:00, SZÉKESFEHÉRVÁR, SZÉKESFEHÉRVÁRI SÓSTÓI STADION
3 - 0
VIDEOTON FC II. - DIÓSD
2017-03-19 15:00, BUDAPEST, BOZSIK STADION
2 - 1
BUDAPEST HONVÉD-MFA II. - GYIRMÓT FC GYŐR II.
2017-03-19 15:00, KOMÁROM, KOMÁROM MOLAJI SPORTTELEP
0 - 5
KOMÁROM VSE - PUSKÁS AKADÉMIA FC II.












Hozzászólások